Ne várd a májust… mert transzferár-dokumentációt kell készíteni

Egy közelmúltban megjelent jogszabály jelentősen módosított a kapcsolt vállalkozások közötti transzferár-dokumentáció egyes szabályain. Ez már most májusban fejfájást fog okozni a vállalkozásoknak, hiszen az évzárással együtt a transzferár-dokumentálás problémájával is egyszerre kell szembenézniük. Mindeközben egyre jobban felértékelődik a csoportos társasági adóalanyiság jelentősége.

szerző:

GONDI ANILLA, ügyvéd, adótancsadó

Dokumentáció a TAO bevallással együtt

Habár a jogszabályi előírásoknak megfelelően a transzferár-dokumentációt az adóbevallásra előírt határidőig eddig is el kellett készíteni, azt nem kellett beadni és annak meglétét semmilyen módon nem is kellett igazolni a május végi határidőig. Az pedig életszerűtlen volt, hogy az adóhatóság június 1-jén kimegy egy vállalkozáshoz és azt kutatja, hogy az előző évi transzferár-dokumentációja valóban megvan-e. Ezért a transzferár-dokumentumok nem egy esetben késve, a rohamtempóban letudott bevallási időszakot követően készültek el.

Az év elejével hatályba lépett jogszabálymódosítás azonban változtatni fog ezen a gyakorlaton. Az új szabályok szerint ugyanis – bár a TP dokumentáció benyújtása továbbra sem lesz kötelező –, a társaságoknak a TAO bevallással egyidejűleg részletes adatokat kell szolgáltatniuk a kapcsolt ügyleteikről. Ez kiterjed pl. az ügylet piaci árára, az ügylet típusára, valamint az árazási módszerre is. Ennek következtében a gyakorlatban a TAO bevallással egyidejűleg a vállalkozásnak rendelkeznie kell majd a szokásos piaci ár meghatározásával kapcsolatos elemzésekkel és benchmark tanulmányokkal.

Az igazán rossz hír az, hogy ezt a módosítást már a 2022. évről készített TAO bevallás esetében is alkalmazni kell. Azaz már idén sem lehet megvárni a beszámolási szakasz végét a TP dokumentáció elkezdésével.

transzferár-dokumentáció, TAO bevallás, adóbevallás
transzferár-dokumentáció, TAO bevallás, adóbevallás

Adatszolgáltatás a mentesített ügyletekről is

A jogszabály több olyan, kapcsolt vállalkozások közötti ügyletet emel ki, amelyek tekintetében ugyan a transzferárazási szabályokat alkalmazni kell, de dokumentációt nem kell készíteni. Ilyenek pl. a társaság és magánszemély többségi tulajdonosa közötti ügyletek (pl. a társaság által magánszemély tagjának természetben kiadott osztalék), vagy a csoporton belüli ingyenes pénzeszköz-átadások.

Szerencsére, ezekről a tranzakciókról a továbbiakban sem kell TP nyilvántartást készíteni. Új szabály azonban, hogy azokról a jövőben már adatot kell szolgáltatni az adóhatóság felé – megjelölve többek között az ügylet típusát és a felek között alkalmazott ellenértéket is. Valószínűsíthető, hogy a NAV az így kapott adatok alapján szélesebb körű vizsgálat alá fogja helyezni ezen ügyleteket. Nem árt ezért a jövőben ezen tranzakciók tekintetében is fokozottabban figyelni arra, hogy a felek a szokásos piaci árat alkalmazzák.

Inflációt követő bírságösszeg

Amikor 2005-ben a transzferár-dokumentációs kötelezettség bevezetésre került, a jogalkotó dokumentumonként 2 millió Ft-os átalánybírsággal sújtotta azokat, akiknél nem találta meg a kapcsolt vállalkozások közötti tranzakcióra vonatkozó dokumentációt. Még ha időközben az adóhatóság transzferár-ellenőrzési eszköztára jelentősen bővült és szofisztikálódott is, a könnyű bírságoltatás lehetősége továbbra is rendelkezésre áll a szankciók között.

Ráadásul, ez évtől – nem kis részben köszönhetően a 2005 óta bekövetkezett árváltozásoknak – az így kiszabható bírság összege nő. Mostantól kezdve a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettség megsértésével kapcsolatos bírság összege már 5 millió Ft, ismételt jogsértés esetében pedig 10 millió Ft dokumetumonként.

transzferár-dokumentáció, TAO bevallás, adóbevallás
transzferár-dokumentáció, TAO bevallás, adóbevallás

És akik továbbra is megússzák a dokumentációs kötelezettséget

Nem változott az a szabály, hogy a dokumentációkészítés kötelezettsége alól mentesülnek azok a cégek, amelyek kisvállalkozásnak minősülnek. Bár a transzferárazási kötelezettségeknek továbbra is meg kell felelniük, de ezt nem kell vaskos dokumentációval alátámasztaniuk.

Könnyít az új szabályozás a dokumentációs összeghatár tekintetében is. Ez évtől ugyanis 50 millió Ft-ról 100 millió Ft-ra emelkedett azon ügyletek értékhatára, amelyek tekintetében a dokumentációs kötelezettség fennáll. Meg kell itt jegyezni azonban, hogy a 100 millió Ft-os értékhatár esetében is az ügyletek szokásos piaci árát kell alapul venni és nem a számlázott értéket.

Kiemelendő az is, hogy a TAO csoport tagjai egymás közötti ügyleteikben továbbra sem kötelesek a transzferárazási szabályokat alkalmazni és így a dokumentációs kötelezettségeknek sem kell eleget tenniük. Azoknak, akik most gondolkodnak TAO csoport létrehozásában, az egyetlen rossz hír az, hogy arra legközelebb csak idén novembertől lehet bejelentkezni és először a 2024. adóév tekintetében.

SZERETNÉK RENDSZERESEN ÉRTESÜLNI A FRISS TARTALMAKRÓL