A beszerzéseket terhelő áfa levonási jogának megtagadása régóta az adóperek egyik legvitatottabb kérdése. A Kúria 2016-os KMK véleménye (5/2016. (IX. 26.) hosszú éveken át határozta meg az adóellenőrzések lefolyását, az áfás jogviták elbírálásának kereteit. Ezt a gyakorlatot azonban 2025 végén a Kúria Közigazgatási Kollégiuma érdemben felülvizsgálta, és elfogadta az 1/2025. (XII. 9.) KK véleményt, amely újszerű szempontrendszert vezet be az áfalevonási jog megtagadásának vizsgálatában.
szerző:
BARTA PÉTER, ügyvéd, adótanácsadó
A régi megközelítés: a gazdasági esemény megtörténte áll a középpontban
1. A gazdasági esemény nem történt meg (tehát csak számlavásárlás történt mögöttes áru nélkül): ilyenkor a számlabefogadó tudattartalmát – hogy tudott vagy tudhatott-e az adókijátszásról – vizsgálni sem kellett.
2. A gazdasági esemény megtörtént, de nem a számlában szereplő felek között (tehát volt áru, de nem az volt a valódi eladó, aki a számlán szerepelt): ilyenkor vizsgálni kellett a számlabefogadó tudattartalmát.
3. A gazdasági esemény megtörtént a számlában szereplő felek között, de a láncban csalárd magatartás valósult meg: ilyen esetben szintén vizsgálni kellett a számlabefogadó adókijátszásról való tudattartalmát.
Az adóhatóságnak a fenti hármas tipológia mentén minősítenie kellett a vizsgált ügyleteket, és ez a minősítés határozta meg az adóhatóság bizonyítási kötelezettségének terjedelmét. A hangsúly elsősorban az ügylet tényleges megvalósulásán és az objektív körülmények feltárásán volt.
Az új szemlélet: az adózó magatartása kerül fókuszba
Az 1/2025. KK vélemény már nem elsősorban a gazdasági esemény megvalósulásából indul ki, hanem abból, hogy az adózó milyen módon és milyen tudatossággal vett részt az adókijátszásban. A Kúria négy, egymástól világosan elkülönülő esetkört határoz meg, az adózó tudatosságának csökkenő szintje alapján:
1. Szándékos aktív magatartás: meg nem történt gazdasági esemény
Ide tartozik az az eset, amikor a számla mögött nincs valós teljesítés (pl. nincs is áru). Ilyenkor az adóhatóságnak kizárólag azt kell vizsgálnia és bizonyítania, hogy az ügylet ténylegesen nem történt meg, a számlabefogadó tudattartalmának vizsgálata tehát már „szükségtelen és értelmezhetetlen”.
Ilyen adóhatósági hozzáállással találkozhatunk, ha olyan tanácsadási szolgáltatásról fogadunk be számlát, amelynek utóbb semmilyen kézzelfogható nyomát nem tudjuk felmutatni, vagy ha a tanácsadást valójában olyan személy nyújtotta, aki a számlabefogadó cégben is munkavállaló. Az adóhatóság könnyen mondhatja ilyenkor, hogy a számlázás célja kizárólag az áfalevonási jog megteremtése volt. Ebben az esetben nem értelmezhető a számlabefogadó tudattartalmának vizsgálata: az adózó tudja, hogy nem történt teljesítés.
2. Szándékos aktív magatartás: rendeltetésellenes joggyakorlás
Fontos hangsúlyozni, hogy a rendeltetésellenes joggyakorlás tilalma alapelvi szinten korábban is része volt az adójognak. Újdonság azonban a korábbi KMK véleményhez képest, hogy a Kúria ezt az elvet most önálló esetkörként nevesíti a KK véleményben az áfalevonási jog megtagadásának lehetséges esetei között.
Elsősorban olyan esetekben hivatkozhat erre az adóhatóság, amikor a teljesítés valós, az formálisan megfelel az áfatörvény és az egyéb jogszabályok rendelkezéseinek, így a számlák is formailag rendben vannak, de az ügylet mégis nélkülözi a gazdasági tartalmat: annak elsődleges célja olyan adóelőny megszerzése, amely ellentétes az adóelőny céljával. Ilyenkor az adóhatóságnak azt kell bizonyítania, hogy az ügyletek elsődleges célja az adóelőny megszerzése volt.
A nem rendeltetésszerű joggyakorlás eddig főleg a mentességi vagy adóvisszatérítési esetek vizsgálatánál bírt jelentőséggel. Így például ha olyan szolgáltatásokat nyújtottunk, amelyekről már előre tudtuk (vagy tudnunk kellett volna), hogy azok (áfával növelt) ellenértékét az ügyfelünk nem fogja tudni megfizetni, akkor az adóhatóság a nem rendeltetésszerű joggyakorlásra tekintettel tagadta meg a kérelmünket, ha a behajthatatlan követelésekre vonatkozó szabályok szerint szerettük volna a fizetendő áfánkat csökkenteni.
Ezután viszont az áfalevonásos ügyekben is számíthatunk a rendeltetésszerű joggyakorlás fokozottabb vizsgálatára. Ezen az alapon tagadhatja meg például az áfalevonási jogunkat az adóhatóság, ha a vizsgálódása során arra a következtetésre jut, hogy bizonyos számlákat csak azért fogadtunk be, hogy a bennük foglalt (esetleg némileg túl is árazott) szolgáltatásokkal a költségeinket növeljük, miközben maguk a szolgáltatások nem járultak hozzá a cégünk adóköteles üzleti tevékenységéhez.
3. Tudatos passzív részvétel: más által elkövetett adókijátszásról tudva
Ebben az esetben nem a számlabefogadó cég csalja el ugyan az áfát (az adóijátszásnak nem is feltétlenül haszonhúzója), de az ügyvezetés vagy a tulajdonosi kör közreműködésével vagy tudtával a számlázási láncolat valamelyik tagja adókijátszást valósít meg. Ilyen esetekben az adóhatóságnak az adókijátszás tényét és azt kell bizonyítania, hogy a számlabefogadó tudott a beszállítók adókijátszásáról.
Ezzel az esettel állunk szemben, ha az bizonyosodik be, hogy egyes személyi összefonódásokon keresztül a cégünkben közreműködő egyes személyeknek rálátása vagy akár közrehatása is lehetett az elkövetett adókijátszásokban.
De ezt az esetkört állapíthatja meg az adóhatóság akkor is, ha olyan cégtől fogadunk be számlát, amelynek ellenőrzésekor egyértelművé vált, hogy az „fantomcégként” működik. Ilyen adókijátszó működésre utaló körülmény lehet különösen, ha a nyilvántartásokból az derül ki, hogy a beszállítónk rendszeresen elmulasztja bevallani és megfizetni az áfát, esetleg már így is tetemes adótartozása van, a korábbi beszámolói adóminimalizáló jellegűek; az ügyvezető helyett folyamatosan egy meghatalmazott képviselő tartja velünk a kapcsolatot; vagy a beszállító indokolatlanul olcsón tud olyan mennyiségben beszállítani a részünkre, amely nem következik a működésének egyéb körülményeiből.
4. Gondatlan passzív részvétel: más által elkövetett adókijátszásról tudhatott volna
Ide azok az esetek tartoznak, amikor az adózó nem tudott ténylegesen az adókijátszásról (vagy legalábbis ez a körülmény nem bizonyítható), de a tőle elvárható körültekintés mellett arról tudhatott volna. Az adóhatóságnak ilyenkor azt kell bizonyítania, hogy az adókijátszás fennállt, és azt, hogy az adózó elmulasztotta az ilyenkor elvárható körültekintést, azaz az üzleti partnerének megfelelő ellenőrzését, amely esetében nyilvánvalóvá válhatott volna a számára, hogy a számla befogadásával adókijátszásban vesz részt.
Az ilyen megállapítások ellenére fokozottan szükséges ellenőrizni (és dokumentálni!) a beszállítóink nevében eljáró személyek képviseleti jogosultságát, a beszállítóinkról elérhető nyilvános adatokat és a beszállítóink egyéb működési körülményeit, és az ezek során tett megállapítások révén kell megbizonyosodnunk arról, hogy a számlák befogadásával nem veszünk részt adókijátszásban.
Mit jelent mindez az adózók számára?
Az új szemlélet egyszerre jelent szigorítást és tisztázást. Szigorítást, mert már nem elegendő pusztán arra hivatkozni, hogy a gazdasági esemény jogszabályszerűen megtörtént. Tisztázást, mert világosabban elkülönül, hogy milyen magatartás róható fel az adózónak, és az adóhatóságnak pontosan mit kell bizonyítania az egyes esetkörökben.
Fontos üzenet továbbá, hogy önmagában sem az áfafizetés, sem a költségvetési bevételkiesés hiánya nem zárja ki az adókijátszás megállapítását. Ugyanakkor az adólevonási jog nem tagadható meg automatikusan pusztán más adóalany jogsértése miatt, ehhez minden esetben szükséges az adózó tudatos vagy gondatlan közrehatásának bizonyítása.
Összegzés
Az 1/2025. KK vélemény szemléletváltást hoz az áfalevonási joggal kapcsolatos jogvitákban: az adózói magatartás értékelésére helyezi át a hangsúlyt. Ez a változás várhatóan az adóhatósági bizonyítás és a bírósági érvelés szerkezetét is érdemben átalakítja, ezért az érintett vállalkozások és jogi képviselőik számára kiemelten fontos az új szempontok ismerete és alkalmazása.
SZERETNÉK RENDSZERESEN ÉRTESÜLNI A FRISS TARTALMAKRÓL