Górcső alatt az egyéni vállalkozók – elérhető az egyéni vállalkozók ellenőrzésére vonatkozó 2024-es országos ellenőrzési terv

szerző:

BEREZNAI HENRIK, ügyvéd, adójogász

A Pénzügyminisztérium még 2023 novemberében közzétette az egyéni vállalkozók ellenőrzésére vonatkozó 2024-es éves ellenőrzési tervét. Áttételes célként fogalmazódik meg a fogyasztói jogok védelme és a jogkövető egyéni vállalkozók arányának növelése. Az ellenőrzést a kormányhivatal (járási hivatal) folytatja le, de a NAV speciális szereplőként jelenik meg, úgy mint az ellenőrzések szakmai irányító szerve.

A terv alapján ellenőrzésre számíthatnak a taxisok, a festők, az üvegezők, a háztartási és kerti gépek és eszközök javításával, valamint a szórakoztatóelektronikai cikkek javításával foglalkozó egyéni vállalkozók. De szintén számíthatnak ellenőrzésre a fodrászok és a szépségápolási és mentál-egészségügyi ellátás területén tevékenykedő egyéni vállalkozók is. Azon vállalkozók közül, akik a fentebb felsorolt tevékenységek valamelyikét folytatják, elsősorban azok számíthatnak ellenőrzésre, akiknek utolsó ellenőrzése 2021. január 1-jét megelőző, vagy pedig a legutóbbi ellenőrzésük óta újként vették fel bármely felsorolt tevékenységet.

egyéni vállalkozók ellenőrzése, NAV ellenőrzés
egyéni vállalkozók ellenőrzése, NAV ellenőrzés

Az ellenőrzés lefolytatására elektronikus úton kerül sor, amelynek keretében vizsgálják az egyéni vállalkozó működését és azt, hogy az általa bejelentett adatok megfelelnek-e a jogszabályi előírásoknak. Az ellenőrzés keretében vizsgálják például azt, hogy az egyéni vállalkozó rendelkezik-e az általa bejelentett székhellyel vagy telephellyel, rendelkezik-e a főtevékenységéhez előírt engedéllyel, illetve hivatalos elérhetőséggel. Ennek keretében adatot kérhet az ellenőrző hatóság, továbbá sor kerülhet iratbetekintésekre is.

Az ellenőrzés – kapacitástól függően – időszakosan valósul meg. Az ellenőrzési időszak végén annak érdekében, hogy az egyéni vállalkozók is részesüljenek visszacsatolásban, jelentés készül az ellenőrzési tapasztalatokról, amely egyben az országos beszámoló alapját fogja képezni. Olyan esetben, ha az ellenőrzés eredményeként megállapítják, hogy az egyéni vállalkozó által bejelentett adat nem felel meg a jogszabályi rendelkezéseknek vagy adatszolgáltatási kötelezettségének felhívás ellenére sem tesz eleget, értesítik a nyilvántartást vezetőt, amely törli az adatot. Ha az ellenőrzés közben a tevékenység megkezdésének vagy folytatásának akadálya merül fel és ez elhárítható, akkor felszólítják az egyéni vállalkozót, hogy ezt tegye meg. A felhívás eredménytelensége esetén szankcióként az egyéni vállalkozó főtevékenysége vagy egyéb tevékenységi körének gyakorlása is megtiltható, ahogy akkor is, ha az ellenőrzés eredményeképpen megállapításra kerül, hogy az a jogszabályokban előírtaknak nem felel meg.

egyéni vállalkozók ellenőrzése, NAV ellenőrzés

SZERETNÉK RENDSZERESEN ÉRTESÜLNI A FRISS TARTALMAKRÓL